A talknerywithus.com-on bukkantam rá erre az interjúra Kaitlynnel, aki a Shadowhuntersben Camille Belcourtot fogja játszani. Az interjúban szó esik a Shadowhuntersről is, valamint a másik sorozatáról, a Heartlandről, de én azt a részt kihagyom, mert itt most csak a Shadowhunters-szel foglalkozunk. Szóval jó sok minden ki lesz szedve. Mesél egyébként sokat arról is, hogy mit gondol arról, hogy megváltoztattak sok mindent a sorozatban, és reméli, hogy ennek ellenére is nézni fogják a rajongók.

Hogyan kapcsolódtál bele a színészkedésbe? 
Igazából a szüleim vittek bele az iparba amikor 15 éves voltam, mert modell akartam lenni. 15 évesen kezdtem el így modellkedni és szerepelni. Végigcsináltam a középiskola és az egyetem alatt is, pedig tanulni akartam. Így kezdődött az egész. Modellként csöppentem bele, és színészként jöttem ki belőle.

Mennyire más a modellkedés a színészettől?
Teljesen más! Mind a kettő jó móka. Szerettem a modell életemet, de most már teljesen más színészként. Nehéz elmagyarázni. Egyszerűen két teljesen más világ. Teljesen!
Színészként ez több, mint pózolni a kamerának. Úgy gondolom, hogy az ügyesség nagyon fontos. Modellként nagy előnyt szeretem ebből. Mint a képen, kiegészíti az ügyesség és a testtartás. Szerintem színészként fontos, hogy meglegyen ez a háttér, mert vannak meghallgatások, megjelenések és ehhez hasonló dolgok.
Modellként sminket viselsz és pózolsz. Színészként a kamera előtt vagy, és olyan reálisnak kell lenned, mint a karakter a kamera előtt. Teljesen más.

{…}

Egybeesett a Heartland és a Shadowhunters forgatása?
Igen, abszolút. A Heartlanden és a Shadowhuntersen kívül még a Rogue című sorozatot is frogattam, abból egy rakás részt megcsináltunk. Igazából mind a három egybeesett. Kettőt forgattam Torontóban, egyet pedig Calgaryben, aztán a Rogue befejeződött, és már csak két sorozatom maradt.
Szóval egybeestek, amit szerettem. Számomra olyan volt, mintha egy álmot élnék. Állandóan dolgoztam, oda-vissza repültem a két forgatás között. Elég kimerítő volt, de minden pillanatát kihasználtam, mert nem fog örökké tartani.
Szóval egész biztosan egybeestek, a menedzseremnek fájt is a feje emiatt eleget.

De szeretted.
Szerettem!

Nehéz átállni Camille karaterére Cassandra után?
Sokan megkérdezik ezt, és remek kérdés. Szerencsére négy órát repülök egyik helyről a másikra, mert az egyik Calgaryban van, a másik Torontóban. Van egy napom utazni. Ez a négy órás út nagyon sokat segít, mert közben egy forgatókönyvre és egy karakterre tudok koncentrálni. Szóval, amikor Calgaryba repülök, belemerülök Cassandrába és a Heartland történetébe, és amikor leszállok, Cassandra életét élem. Vissza pedig Camille-ra fókuszálok, olvasom a Shadowhunters anyagomat, és csak Camille-ra és arra a világra koncentrálok.
A repülés tényleg megmentett engem. Valamikor Camille és Cassandra annyira, de annyira mások. Nincs velük problémám, ez megoldja a helyzetet.

Módszeresen dolgozol? Hogyan jutsz be a minden egyes karakter elméjébe? Mit teszel a felkészüléshez? 
Módszeresen jártam el Camille-nál. Camille-nak története és háttere van, határozottan belekerültem a gondolkodásmódjába. De amikor ott vagyok, sminkelnek és ilyenek, majd forgatunk, továbbra is Kaitlyn szeretnék lenni mindenkinek a számára.
Úgy értem, teljesen benne vagyok ebben a gondolkodásmódban, próbálom teljesen átélni Camille-t. Tényleg úgy érzem, hogy a részemmé válik. Biztosan. Szerintem Cassandra is, teljesen úgy gondolom, hogy minden karakter a színész részévé válik, vagy legalább egy tapasztalattá.

Milyen volt a Shadowhunters meghallgatásod? 
Igazából elég sok meghallgatásra elmentem, mielőtt kikötöttem Camille-nál. Amint hallottam a sorozatról, nagyon izgatott lettem miatta. Azt mondtam, hogy be kell kerülnöm ebbe a sorozatba, ez fantasztikus! Feljött Camille szerepe. Úgy gondoltam, hogy ő lesz álmaim szerepe. Szóval felkészültem rá, elmentem a meghallgatásra, és pár nap múlva megtudtam, hogy megkaptam a szerepet. Ez egy csodálatos dolog volt.

Mit tettél aznap, amikor megtudtad, hogy tiéd a szerep?
Egy e-mailt kaptam a menedzseremtől aznap este. Ez biztos a meghallgatás után volt, vagy a következő éjjel. Elég gyorsan ment. Ahogy mondtam, több szerepre is jelentkeztem Camille-on kívül. Azt hiszem, a menedzserem azt mondta, hogy tartsam magamnál a telefont, mert lehet, hogy jön néhány jó hír. Mondtam, hogy oké. Sok meghallgatást végigjártam, és Camille volt az egyik. Nem tudtam, hogy miatta hívnak-e, de volt egy olyan érzésem, hogy ő lesz az. Kész voltam. A következő nap csak néztem a telefonomat, és végül megkaptam a hívást. Azt mondta, hogy megkaptam Camille-t. Annyira izgatott voltam! Annyira jó karakter, nagyon szeretem.
Akkor nem is jöttem rá, hogy milyen csodálatos Camille. Színészként megkapod az oldalakat, de nincs forgatókönyv és ilyenek a részekhez, csak az oldalak. Izgatott voltam. Aztán egy rövid videót kellett csinálnom, amit posztoltak az ABC-re és a Shadowhunters Instagram oldalára. Nem tudom elmondani, mennyire boldog voltam.

Ismerted a könyvet a meghallgatás előtt? 
Nm igazán, nem olvastam el előtte. Amikor jelentkeztem a szerepre, kutattam és utánaolvastam Camille-nak. Camille nem is tűnik fel a negyedik könyvig.

Először a The Infernal Devicesben jelenik meg.
Igen, pontosan, valamint a TMI sorozat negyedik részében, de a sorozatban már az első évadban megjelenik. Szóval utánajártam a karakterének, mert ez volt a legfontosabb a számomra. A történetszál más a könyvben és a sorozatban.

Muszáj neki. 
Pontosan! Ez egy jó és rossz dolog, remélem az emberek így is nézni fogják. Számomra az volt a legfontosabb, hogy arra koncentráljak, hogy ki volt Camille. Azt gondoltam, hogy ezt kell csinálnom. A vászonra kellett hoznom őt, szóval erre koncentráltam. De mindent megtaláltam róla, mielőtt megkaptam a szerepet.

Szerinted ez segített neked megkapni a szerepet? Hogy nem ismerted túl jól a könyvet? Ezzel a módszerrel tudtad Kaitlynt Camille-é tenni ahelyett, hogy próbáltad a könyvbéli Camille-t pontosan követni?
Szerintem mindenképpen ment volna. Amikor felkészült egy sorozatra, szerintem fontos, hogy megnézd a részéeket, mert kontextust találsz a sorozat és a ritmus között. Szerintem ez fontos. Ebben a helyzetben magától ment volna. {…}
Amikor Camille-t olvastam, azonnal megéreztem őt. Furcsa érzés volt. Csak néhány karakterrel történik ilyesmi.

Találkoztál Maximmal és Jade-del a forgatáson (ők is benne voltak a Heartlandben)?
Jade-del az évadunk egybeesett, egy évadban voltunk, de a karaktereink sosem találkoztak. Láttam a részekben, és hallottam róla, de nem volt lehetőségem találkozni vele addig, amikor elmentem egy végigolvasásra, és egy epizódban voltunk. Mondtam neki, hogy hé, végre jó veled találkozni. Maximmal viszont még nem találkoztam, de mind a ketten benne vagyunk a Heartlandben, most meg a Shadowhuntersben. Csodálatos volt, nagyon boldog vagyok miatta.

Miben hasonlítotok és miben különböztök Camille-lal?
Ez egy nagyon jó kérdés. Camille összetett, és úgy gondolom, hogy én is az vagyok. Mind a ketten számítóak, valamint nyugodtak vagyunk a nyomás alatt. Azonban Camille gonosz, én meg szerintem nem vagyok. Jó őt eljásztani, mert annyira más, mint én, és más, mint a többi karakter, akiket eddig volt lehetőségem eljátszani. Szerintem Camille tényleg bennem van. Jó móka őt előásni és kihozni. Csodálatos!

Mik az eltérések a gonoszon kívül?
Igen, nem vagyok gonosz. Ő manipulatív, játszik az emberekkel. Ősrégi, vagyis 400 éves. Nagyon okos, de majdnem gyerekes is, mert játszik az emberekkel. Szerintem nem sok mindent vesz komolyan. Ezek lehetnek a különbségek kettőnk között.

Most, hogy ellenséget játszol, szeretnél még több rossz lányt, gonosz szerepet elvállani? 
Szeretek ellenséget játszani. Szeretem minden egyes pillanatát, amikor Camille-t játszom, minden írott jelenetet is szeretek. Szeretnék még több ilyen karaktert eljátszani.

Láttuk, hogy van mű körmöd, de meddig tart elkészíteni Camille sminkjét? 
2 és fél óráig is eltarthat, mire elkészítik Camille sminkjét. Camille hallott, nyilván, hiszen vámpír. Sokkal sápadtabb, mint én. Sokáig tart, mire kivilágosítják a bőrömet, és természetesebbé teszik, hogy ne látszódjon, hogy fehér púder vagy festék van az arcomon.
A sminkmester, Katie, csodálatos. Camille sminkje nagyon gyönyörű, de sok időt ölel fel, hogy olyan természetesnek hasson, amennyire csak lehet. De 2 és fél óra után természetesnek néz ki. Belenézek a tükörbe, és elfelejtem, hogy milyen amúgy az eredeti bőrszínem, mert annyira gyönyörű.
Az arcom, a nyakam, a karjaim, a lábaim, ez elég sok minden. És azok a körmök… Teljesen megmutatják Camille-t, de elég nehéz velük ügyeskedni, mert annyira hosszúk.

Leveszed őket egyből, vagy fent hagyod? 
Te jó ég, az az első, hogy leveszem őket. Nem tudsz velük túl sok mindent csinálni. Meg kellett tanulnom írni ezekkel a hosszú körmökkel.

Ez bámulatos!
Igen. Tehetség kellett, hogy felvegyem Camille-t. Alig vártam, hogy levegyem azokat a körmöket. Az ebédnél is levettem volna, mert annyira nehéz enni velük. Nem tudsz velük semmit sem csinálni, mert annyira hosszúak. Sosem volt ilyen hosszú körmöm vagy ilyesmim, ezek pedig extrém hosszúak. Láttátok a képet!

Meg tudod nekünk mondani, hogy kivel van az első jeleneted? 
Nem tudom, hogy elmondhatom-e, de annyit igen, hogy nagyon izgatott vagyok Camille első jelenete miatt, mert azt akarom, hogy azt mindenki lássa. Fantasztikus! Nem vagyok benne biztos, hogy elmondtam, hogy kivel lesz, mert lelövöm a poént, meg ilyenek. De az a kedvenc részem. Alig várom, hogy mindenki lássa.

Milyen olyan sorozaton dolgozni, ami ennyire titkos?
Nehéz, főleg, mert van már rajongói tábora. A rajongók nagyon érdeklődőek és izgatottak a sorozat jövetele miatt, mert már olvasták a könyveket, és már kapcsolódnak a karakterekhez. Szóval megértem. Én is meg szeretném ismerni a karaktereket és tudni bizonyos dolgokat. Ez már május óta megy. Elég nehéz, mert válaszolni akarsz a kérdésekre és boldognak látni az embereket, de nem teheted.
Csináltam képeket, hogy majd megmutassam, amikor meglátják Camille-t. Végre beszélni tudok ezekről a dolgokról a rajongóknak. Nehéz. Elég nehéz ezen a sorozaton dolgozni, főleg mert manapság a média hatalmas, úgy, hogy nem mondhatsz semmit. Bonyolult.

Mit gondolsz a castról? Voltak forgatáson kívüli pillanataitok is?
Szeretem őket, a csapat fantasztikus, tehetségesek, barátságosak és kedvesek. Kat csodálatos munkát végzett a sorozat vezetésével. Annyira fiatal és fantasztikus a korához képest. Jó őt nézni. A forgatáson és azon kívül is hihetetlen. A cast többi része is mesés. Nyitottak és kedvesek, könnyű velük beszélgetni. {…}

Természetes barna vagy? Ezért barna Camille is?
Camille szőke a könyvben. Ez volt a legnagyobb dolog, amire emlékeztem, a rajongók csalódottak voltak, amiért nem szőke vagyok. Folyton mondták, hogy Camille nem szőke lesz a sorozatban. Ennek semmi köze nem volt hozzám, a producerek és a felettem lévő emberek döntése volt ez. Nekem az a dolgom, hogy a vászonra hozzam Camille-t. Úgy döntöttek, hogy megtartják barnának. Én igazából az vagyok, szóval ő is az lesz. Tudom, hogy a könyvben szőke, szóavl nem tudom miért vagy hogyan hozták meg ezt a hajszín kérdést.