Az utóbbi időben, amióta véget ért a Shadowhunters második évada, színészeink nem igazán adtak hangot magukról. Tudjuk, hogy a szabadidejüket főként saját barátaik társaságában töltik, de mivel ezalatt a két év alatt a caston belül is szoros barátságok alakultak ki, a rövidke szünetben többen is lógtak együtt.

Katherine és Emeraude barátsága nem csak a karaktereik között létezik, ők maguk is nagyon jóban vannak egymással, mondhatni testvéri a kapcsolatuk. Őket már korábban is láttuk együtt, de a kis ketteshez most a sorozat egy másik állandó szereplője, és “új” tagja, Alisha Wainwright is csatlakozott. A Maia Roberts karakterébe bújt színésznő a napokban csatlakozott Kathez és Emeraude-hoz egy egynapos strandolás erejéig, majd egy héttel később néhány fiút is felkarolva, mint például Albertot, elmentek az erdőbe túrázni.

    

A harmadik évad forgatása augusztus 21-én kezdődött el, ahol már össze is ültek a rendezői szobában. Az első felvételek már készen is vannak, hiszen minden forgatás egy kamerateszttel kezdődik. Emeraude-ról már néhány napja megosztottam egy ilyen videót, most Harryről kaptunk egy kameratesztes képet. A történetről egyébként még nem nagyon lehet tudni semmit, a rajongók pedig már rég felhagytak azzal, hogy a harmadik könyv eseményeinek feldolgozása fog következni, hiszen ez már csak azért is nem lehetséges, mert minden fontos jelenet a második évadban már feltűnt. Valószínűbb hát, hogy a negyedik, esetleg az ötödik könyv életre keltése lesz a fő feladat a Shadowhunters harmadik évadában, de a csapat még nem mondott ezzel kapcsolatban semmit.

A leghitelesebb spoilerforrásunk egyébként Todd Slavkin, aki a Twitterén továbbra is aktív. Ő olyan apróságokat osztott meg, hogy különösen tetszik neki az az ötlet, hogy összehozzák a sorozatban Luke-ot és Maryse-t. Ezt egy rajongó vetette fel neki, de még nem erősítette meg, hogy tényleg beleírják e. Azonban azt mindenképp megígérte nekünk, hogy elérkezünk Clary és Jace első hivatalos, mondén randijához, így valószínűleg a Clace szál kibontakozásba kezd.
További érdekesség, hogy Todd felfedte, hogy a 2×20 és 3×01 között az időeltérés csupán 2 és fél óra lesz. Tekintve a roppant részletes időmegosztást, Todd valószínűleg csak viccelt, de az nem kizárt, hogy nem fogunk nagyot ugrani a két epizód között időben és térben. Ha már a térről van szó, Magnus lakását kicsit átalakítják, de az alapszerkezet ugyanaz lesz.

Valamint egy utolsó érdekesség, hogy augusztus 23-án castolták Lilith karakterét, de még nem árulták el, hogy ki az. Lilithnek egyébként a negyedik könyvben van nagy szerepe.

    

Végezetül egy újabb fotósorozattal készültem, egész pontosan kettővel. Mind a kettő Katherine-hez tartozik, viszont az egyiket még nem tudtam megosztani, mert nem volt időm lefordítani a hozzá tartozó interjút. Addig viszont a képeket megosztom veletek. Az első, amiről imént beszéltünk, a RAW magazin egyik fotósorozata;

    

A másik egy egészen friss fotósorozat, a Pulse Spikes 2017, ami már sokkal több képet rejt.